A Marcal Veszprém és Vas megye határfolyója. Az egykoron bővizű folyót a Zala vize is táplálta, ekkor az egész medencét zsombékos láp borította, amely csak nehezen volt átjárható. Külsővat község lakói már az ősidők óta együtt élnek a Marcal folyóval. Neve is abból adódik, hogy az egykor lápos folyómeder egyik szigetén volt Belsővat, a partján pedig Külsővat. A mocsárvilágot ismerő embereknek sokszor adott rejtekhelyet a nádasok belseje, és megélhetést a folyó gazdag halállománya.
A mai embernek már szórakozás a horgászat, és nyári élmény a fürdőzés a hűs folyóban. A 2010. október 4.-én bekövetkezett kolontári katasztrófa során kiömlött vörösiszap a Torna patakon keresztül elérte a Marcalt, és az akkor elöntött árterületeit is. Mérhetetlen volt az a kár, amit a természetben okozott az erős lúg, annak ellenére, hogy mindent megtett a lakosság a vörösiszap megfékezésére.
Az iszap kikotrása és elszállítása után a folyó kezdett feléledni, lassan visszatelepülnek a mellékágakban megmenekült halak, a környék is kizöldül, és a madarak ismét benépesítik a medencét.
A katasztrófa után a Marcal folyó neve rosszul csengett azok fülében, akik eddig ezt a szép vidéket nem ismerték. Külsővat Község Önkormányzata egy tanösvény kialakításával szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy az itt lakók elfelejtsék a folyó vörös színét, a természet barátai pedig megismerjék ennek a gyönyörű tájnak a rejtett és látható szépségeit. Az Európai Unió és Magyarország Kormányának 4.971.462 forintos támogatásával sikerült a 6,5 millió forintos beruházást megvalósítani. Ennek keretében kiépült egy bemutatóterem, amely a helyi kulturális, történeti emlékek mellett bemutatja a Marcal-medence természeti értékeit. Adorjánháza, Egeralja, Csögle és Kiscsősz községek önkormányzatainak együttműködésével és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szakmai segítségével kialakítottuk azt az útvonalat, amit virtuálisan mindenki megtekinthet a honlapunkon, és ismertető segítségével bejárhatja a folyó környezetét.
A Ság-hegy és a Somló között húzódó Marcal-medence ma már kerékpárral is kényelmesen bejárható. A vízzel borított réteken jelentős madár- és növényvilág található. A fehér gólya, nagykócsag, szürke gém, nagypóling, bíbic, haris és még számtalan récefaj mellett, a fehér mályvavirág, hússzínű ujjaskosbor, és a lápi sás figyelhető meg. Az ornitológia iránt érdeklődőknek a nemzetközi madármegfigyelő napon a Magyar Madártani Egyesület tagjai szerveznek ide gyalogtúrát. Elhagyva a folyó partot, a környező falvak régmúltat idéző utcái ígérnek hangulatos sétát.
Az ismeretanyag folyamatosan bővül, a terület lelkes természetkutatók által egyre jobban felfedezhető, és bemutatható lesz.
Aczél Péter
Külsővat polgármestere